Közös történetünk 1974. július 08-án kezdődött el, amikor mi, a magyar csoport tagjai
bevonultunk a Karikás Frigyes Katonai Kollégiumba, Budán a Ménesi útra.
Mint itt később kiderült tizennégy fő hallgatót és egy fő
tisztet szándékoztak kiküldeni Varsóba, a Katonai Műszaki Akadémia Kibernetika
Karára.
Tehát ennyien vágtunk neki az alapkiképzésnek, először
bent a Karikás Frigyes Katonai Kollégiumban, majd később az akkori Zalka Máté
Katonai Műszaki Főiskola ócsai kiképző bázisán. Rajparancsnokaink a Zalka
másodéves, szakaszparancsnokaink a Zalka harmadéves hallgatói voltak. Mi a
második szakasz harmadik rajába kerültünk.
Ekkor még jövendőbeli parancsnokunkat csak távolról
láttuk, azt tudtuk, hogy majd
"az"
a hadnagy lesz a parancsnokunk Varsóban.
A mintegy négyhetes alapkiképzés szinte elröpült, persze
ez alatt voltak kisebb nagyobb problémák, de nagy élmények is.
Az ünnepélyes katonai eskü letétele után szabadságra
távozhattunk, azzal, hogy a szabadság letelte után azonnal utazunk ki Varsóba,
és ott kezdjük el a lengyel nyelvtanfolyamot. Ez azonban nem így történt,
ugyanis különböző okokra hivatkozva kétszer, háromszor meghosszabbították a
szabadságunkat, amit természetesen senki sem bánt.
A többszöri hosszabbítás letelte után derült ki, hogy
sajnos csak 13 hallgatóból és egy tisztből áll a csoportunk, ugyanis egyik
társunk a nyári szabadság ideje alatt életét vesztette, fürdőzés közben
belefulladt a Tiszába.
Szóval a szabadságok letelte után sem utaztunk ki
Lengyelországba, hanem itthon kezdtük el a nyelvtanfolyamot Janusz Bańczerowski
tanár úr vezetésével. Élményekben gazdag pár hetet töltöttünk el együtt, "Czy
jutro będzie piątek?" és hasonló, - akkor még - nyelvtörők közepette.
Azután, október 15-én mégis eljött a nagy nap, és
elindultunk vonattal Lengyelországba. 16 órás vonatozás után nyirkos, erősen
ronda őszi időben megérkeztünk Varsóba a Warszawa Główna (Főpályaudvar)
állomásra,
A Warzsawa Główna ma, a Vasúttörténeti Múzeum2
|
|
... és a régi bejárat a csarnokba, a pénztárakhoz, és a
váróterembe1
|
ahol a "72-es" csoport tagjai vártak ránk.
A "72-es" csoport Dyrda alezredes úrral
Azt hiszem hangulatunkat mindenképpen meghatározta a
hosszú utazás utáni fáradság és a borongós, enyhén szomorkás időjárás. Egy
szóval nem voltunk valami lelkesek, akkor! Talán máskénk képzeltük el az egész
dolgot!
Mindenesetre lekászálódtunk a vonatról, csomagjainkat
összeszedtük, bepakoltuk az autóbuszba, és elindultunk
Bemowoba (WAT területe), Varsónak abba a kerületébe, ahol az akadémia
található.
Az akadémia főépülete oldalról nézve
Az akadémia főépülete szemből nézve
Történetünk 2. rész
1 A kép
a
http://warszawa.fotolog.pl oldalról származik
|