Hát elmentél, elbúcsúztattunk.

Tudod, nagyon nehéz bármit is mondani, így hát csak neked mondom, más nem érdekel.

Volt idő, mikor együtt laktunk, egy kollégiumi szobán osztoztunk. Akkor még nem gondoltam, hogy ez az állapot és ez a pár év az egész életemet meghatározza. Hogyan is gondolhattam volna, hiszen akkor még tele tervekkel, ambíciókkal, vágyakkal, ki gondolt a jövőben bekövetkező elmúlásra.

Igen elmúlás, az ténylegesen csak virtuális dolog. Ami megtörtént az ténylegesen a valóság világában él, addig, amíg emlékezünk.

Emlékezünk? Hiszen ez a valóság, itt vagyunk, és Te itt vagy köztünk. Itt vagy, mint mosolygós szótlan, de nem visszahúzódó srác, aki ritkán szólal meg, de annál mélyebb gondolatokat közölt velünk.

Igen, egy kollégiumi szobában laktunk, mely többé tett minket, mint csoport társat, vagy egyszerű szobatársat.

Ez, - mint számomra, alig harminc év távlatából kiderült, - sokkal többet jelentett számodra is, mint egyszerű iskolatárs, kollégiumi haver.

Sokáig nem találkoztunk, majd huszonöt évig semmit nem tudtam rólad. amikor újra találkoztunk, úgy éreztük, nem szabad többé eltávolodnunk egymástól. Te megismerted családomat és elfogadtad. Én megismertem új családodat, és megszerettem őket. Akit Te elfogadsz, az nekem is kedves.

Hogy lehetett az, hogy huszonöt év távlatából ott folytattuk kapcsolatunkat, mint annak előtte? Nem tudom. Ez biztos több mint egyszerű barátság, ennél több, számomra megmagyarázhatatlan kapcsolat.

Nagyon kedvelem, jelenlegi párodat, Marcsikát, és két apró gyermekedet, Kristófot és Misikét. Megyünk is velük szánkózni, no meg, tudod, "vigyázni kell a kutyára, nehogy elmenjen".

Két nagy gyermekedre, igazán büszke lehetsz, sokat segítettek pótolni hiányodat, Marcsikának és a két kis öcsinek. Rengeteget segítenek a házkörül és a családban.

Misi, most nem tudok többet írni, mert nem megy. Nagyon fáj az, hogy nem tudsz többé közénk ülni, és nem tudunk többé beszélgetni egymással.

Kérlek, most Te bízz bennem és barátaidban! Nem hagyjuk magára Marcsikádat, Kristófot és Misikét.

Ha már így alakult, nyugodj békében, pihenj nyugalomban.

Sóti Ferenc