| |
| |
| Utolsó módosítás: 2012.10.20. |
| |
|
Lévay István
1955 - 2005
2005. október 16-án, éppen Varsóba való kiérkezésünk 31.
évfordulóján, szeretett kollégánk, mindeki Kis Husija, örökre eltávozott
sorainkból.
Temetésére 2005. október 20-án, katonai tiszteletadás
mellett, Kuncsorbán került sor.
A sírnál csoportunk, varsói kollégái nevében Szabó Péter,
volt csoportparancsnokunk vett végső búcsút Istvántól. Felolvasta, és utána
Arankának, István özvegyének átadta a lengyel kollégák által írt búcsúlevelet:
| Istvanie
Mieliśmy niespełna dwadzieścia lat i
rozpoczynaliśmy dorosłe życie...
Istvanie
Czas i wspólne przeżycia łączą na zawsze.
Spędziliśmy razem pięć lat. Teraz ożywają w pamięci tamte rozmowy,
ambicje i plany, które mieliśmy przed sobą. Wierzymy, że wtedy, w
Polsce, nie czułeś się obco. My wiemy, że żyłeś wśród Przyjaciół, że
nasza Przyjaźń wyprzedziła wszystko co dzisiaj we Wspólnej już Europie
nazywa się Przyjaźnią.
Istvanie
Co dla nas ona znaczyła? Przecież poszliśmy
swoimi ścieżkami. Czasami spotykaliśmy się gdzieś w drodze. Na chwilę.
Świat gonił nas tempem przemian i nowymi wyzwaniami. Przyszło nam żyć w
ciekawych i trudnych czasach. I tu, na Węgrzech i w Polsce. Ale jakże
łatwiej żyć i pracować wierząc w Przyjaźń. Takie zwykłe, proste uczucie.
Wiesz, że masz Przyjaciela. I choć, idziesz sam, zmagasz się z życiem -
wiesz, że masz Przyjaciela, że jeśli znajdziesz się w potrzebie to poda
ci dłoń.
Istvanie
Gdziekolwiek jesteś, gdziekolwiek będziesz,
Przyjaciele zawsze będą o Tobie pamiętać.
Rodzinie i Twoim Przyjaciołom składamy wyrazy
serdecznego współczucia.
Przyjaciele z Polski. |
|
István!
Nem voltunk még húsz évesek és épphogy elkezdtük felnőtt
életünket...
István!
Az idő és közös élményeink örökre összekötnek
bennünket. Öt évet töltöttünk együtt. Most ismét eszünkbe jutnak akkori
beszélgetéseink, terveink és ambícióink, melyekkel a jövőnk elé néztünk.
Hisszük, hogy akkor, itt Lengyelországban nem érezted idegenül magadat.
Tudjuk, hogy Barátok között éltél, hogy Barátságunk előfutára volt
mindannak, amit ma a már Közös Európában Barátságnak neveznek.
István!
Mit is jelentett a Barátság számunkra? Hiszen
mindannyian saját ösvényekre léptünk. Időnként találkoztunk az útközben
valahol. Csak egy pillanatra. A Világ űzött, hajtott bennünket gyors
átalakulásával és új kihívásaival. Nehéz és érdekes korban adatott meg
élnünk. Itt Lengyelországban és Magyarországon is. De mennyivel könnyebb
élni és dolgozni , ha hiszünk a Barátságban. Milyen egyszerű is ez az
érzés. Tudod, hogy van Barátod. És bár egyedül lépkedsz és egyedül
küzdesz az élettel, tudod, hogy van Barátod, aki ha bajba kerülsz, kezét
nyújta Neked.
István!
Bárhol is vagy és bárhol is leszel, a Barátok
mindíg emlékezni fognak Rád.
Családodnak és barátaidnak őszinte részvétünket
fejezzük ki.
Lengyelországi Barátaid |
Emléke örökre szívünkben él!
Lévay István alias KisHusi emlékére
(Horváth Attila megemlékezése a WAT Magiszterek Védegylete alakulóülésén)
Emlékszel? 1974-ben számunkra egy új időszámítás
kezdödött. Akkor is érezhettük ezt, a jelenben az interneten a
www.varso74.hu honlapra belépve tudjuk: 74 sorsforduló volt az
életünkben.
A csoport szinte azonnal Rád ragasztotta a
KisHusi becenevet. Most már sosem tudhatom meg, hogy akkor mennyire
örültél e becenévnek, de pillanatok alatt fogalommá változtattad azt.
Mert igazi csapatjátékos voltál, mindig segítőkész az egymásra
utaltságunkban, már akkor szilárd értékrenddel bírva okos tanácsadó, de
soha sem tolakodóan. Remélem érezted, hogy a csoport mennyire
megkedvelt.
Honlapunkon végignézem a régi fényképeket: pani
Gizo kertjében készülttől az avatásig. Eszembe jutnak azok a pillanatok,
amikról soha sem készült fénykép, de kitörülhetetlenül bennem élnek.
Emlékszel milyen öszintén tudtál nevetni, szinte beleremegtél, és hogyan
próbáltál úrrá lenni rajta.
Remélem Te is sok ilyen kitörölhetetlen életképet
őriztél emlékezetedben.
1980-ban hazatértünk, és a csoportunk széthullt,
mint egy oldott kéve. Most is keressük a mentséget: egzisztencia
megteremtése, családalapítás.
Te is a magad útját jártad az értékrended
szerint. Szülőföld szeretete Nálad az egyik alapkő volt :
kimozdíthatatlan, amire építkeztél. Mindegyikünkben ott élt és él ez az
érzés, de odáig egyikünk sem jutott, hogy lemondjon akár katonai
karierről, vagy akár a nagyobb szakmai fejlődést igérő fővárosról. Te
tudatosan vetted Szolnok felé életutad. Egy kicsit értetlenül
csodáltalak érte.
2000 -ben egy újabb fordulópont: a találkozók
kezdete. A közös eszmélés éve: hiszen Nekünk volt egy csodálatos együtt
eltöltött ifjúságunk. Ezeken, a tavaszi-őszi találkozókon törzstag
voltál, egyedüliként, aki vidékről feljött, hogy egy estére újból együtt
lehessünk.
Ez volt az az év, amikor 20 év után Varsóban egy
napra újra az akadémia falait koptathattuk. Biztos Te is százszor
visszanézted a honlapunkon az akkori találkozóról készült képeket, és az
utána következőket is.
2005, Solina. Az utolsó találkozónk a lengyel
kollégákkal. Az első eset, hogy lemondtad a találkozót. Nem tudhattuk,
hogy azon a hétvégén Te egy más találkozóra indultál el, ahonnan nincs
visszatérés.
2005 Kuncsorba, a szülőföld. A temetőkert, a
végső megtérés... A temetés... A magányos öreg akácfa... ugye Te
közöttünk soha sem voltál magányos? Szomorú találkozó rég látott
iskolatársakkal. Tétova szavak, keserű kifakadások...."mindig a
legjobbak mennek el ... "
Talán akkor született a gondolat: mi varsói
diákok, az egymást követő évfolyamok füzzük még szorosabbra
kapcsolatunkat. Vagy talán ezt is Te sugalltad odaátról? Úgy
"Kishusisan".
Budapest 2005.12.15.
|
Ugrás a lap tetejére
|
|
