Történt egyszer, réges-régen, még a pogány időkben, amikor a Wietrzna Górán (Szeles Hegyen) hatalmas tölgyerdő susogott. Az erdő szélen a helybéliek pogány szertartásokat végeztek, tüzeket gyújtottak, melyek még a Visztula túloldaláról is láthatóak voltak.

Egyszer elrepült erre az ördög, és nagyon megtetszettek neki azok a tüzek. Reggel, amikor világosodott megpillantotta ezt a csodálatos környéket, elhatározta, hogy hosszabb időre letelepszik itt, mert szerfölött a szívébe zárta ezt a tájat.

Legjobban a szakadékok, a tölgy- és vörösfenyő erdők (mert akkor a határban sok vörösfenyő nőtt) ragadták meg őt, tehát úgy érezte magát mint a hetedik . . . pokolban, természetesen!

Egy tölgyerdő mélyén, egy szakadék barlangjában telepedett le. Idővel egyre több munkája lett, mert a Szeles Hegy lábánál fekvő városka egyre jobban benépesedett, tehát volt kit elcsábítani! Amikor felépítették a kolostort szállást váltott - nem szívesen, de kikecmergett a barlangjából, és a kolostor vizes árkában telepedett le.

Egyszer a városban észrevett egy gyönyörű, kövér, elégedett kazimierzi kakast - Elkapta, és jóízűen megette azt. És akkor végérvényesen elveszett!

A kakas annyira megízlett neki, hogy ettől fogva csak kakast evett, így az összes városi és környékbeli kakas nagy veszélybe került. Különösen a fekete (tudott, hogy miért - hisz ez az imádott ördögi szín), ékes, piros taréjú kakasokat szerette.

Eljött azonban az idő, amikor a környéken csak egyetlen egy kakas maradt. Fekete volt, idős, okos és nagyon ügyes. Elhatározta, hogy túljár a kakaspusztító eszén, és egy fiatal, gyönyörű kazimierzi tyúk társaságában elbújt egy előre kiszemelt rejtekhelyen.

Tette ezt oly sikerrel, hogy az ördög teljes saját ördögi erejével sem volt képes rátalálni, annak ellenére, hogy éhesen, dühösen felforgatta a kazimerzi portákat, környékbeli erdőket, bokrosokat. A református atyák siettek a kakas segítségére. Elegük volt az ördög uralkodásából. Megszentelték az ördög búvóhelyét és környékét.

Amikor az ördög visszatért az eredménytelen vadászatból nem tudta elviselni a szenteltvíz illatát, és gyorsan megszökött oda, ahol a bors nő.

Amikor minden elcsendesedett, és a városka fölött vidáman kisütött a nap, az utolsó fekete kazimierzi kakas előjött a rejtekhelyéről, hogy messze hangzó kukorékolással ébressze a városkát. Büszkén, tollait borzolva sétált az utcákon.

Mindenki boldogan, mosolyogva üdvözölte őt. A hős kakas gyorsan hozzálátott saját baromfiudvarának újjáépítéséhez. Ennek az eseménynek az emlékére, valamint a kakas saját fajtája megmentésékor tanúsított ügyességének, eszességének tiszteletére kezdtek el Kazimierzben kakasokat sütni kelt tésztából. És sütnek még a mai napig is.

Forrás: Joanna Wacława Niegodzisz "Kazimierz Dolny w 3 dni" utikalauz, Kiadó: MUZA SA.